Jelenlegi hely

12 gyakorlat, hogy boldogabb legyél!

Lyubomirski amerikai pszichológus saját és kollégái kutatásaira hivatkozva azt állítja, boldogságunkat jelentős mértékben növelhetjük magunk is.

A boldogságra való esélyünk 50%-ban öröklött tulajdonságainkban rejlik, ami elég ijesztő, azonban elképzeléseinkkel ellentétben igen kevéssé, mindössze 10%-ban határozzák meg életkörülményeink (házasság, anyagi helyzet, karrier). A maradék 40% az, amit magunk is befolyásolhatunk. Íme, Sonja Lyubomirsky 12 gyakorlata arra, hogyan tehetünk erre kísérletet:

1. A hála kifejezése

Vegye számba, amije van, és fejezze ki a háláját ezekért (akár egy fontos másik személynek, akár egyedül, töprengés során vagy naplóban), vagy fejezze ki a háláját és elismerését egy vagy több ember felé, akiknek soha nem mondott igazán köszönetet.

2. Az optimizmus kialakítása

Naplóírás, amelyben elképzeli és leírja az önmaga számára elképzelt legjobb jövőt, vagy gyakorolja, hogy minden egyes helyzetnek a naposabb oldalát lássa.

3. A kényszeres gondolatok (rágódás) és a társas összehasonlítgatás elkerülése

Stratégiák (például figyelemelterelés) segítségével csökkentse annak gyakoriságát, hogy a problémáin rágódik, illetve másokhoz méregeti magát.

4. Jó cselekedetek végrehajtása

Jót tesz másokkal, akár a barátaival, akár idegenekkel, nyíltan vagy név nélkül, spontán vagy előre tervezett módon.

5. Kapcsolatok ápolása

Kiválaszt egy megerősítésre szoruló kapcsolatot, majd időt és energiát fektet a kapcsolat gyógyításába, ápolásába, erősítésébe és élvezésébe.

6. Stratégiák kidolgozása a megküzdéshez

Olyan stratégiák gyakorlása, amelyek segítik, hogy kibírja és leküzdje az újabb feszültségeket, nehézségeket vagy traumákat.

7. A megbocsátás megtanulása

Naplóvezetés vagy levélírás, amelynek során azon dolgozik, hogy elengedje a haragját és neheztelését, melyet egy vagy több ember iránt érez, akik megbántották vagy megsértették.

8. Több olyan tevékenység végzése, amelyek igazán lekötik Önt

Az otthoni és munkaköri tevékenységei közül azok számának növelése, amelyekbe „bele tud feledkezni”, amelyek kihívást jelentenek, és teljesen lekötik a figyelmét (vagyis áramlatélményt nyújtanak).

9. Az élet apró örömeinek élvezete

Odafigyelni az élet apró örömeire és csodáira, élvezni és ismételgetni azokat oly módon, hogy rájuk gondol, leírja, lerajzolja vagy másokkal megosztja őket.

10. Elköteleződés a céljai mellett

Válasszon ki egy, két vagy három fontos célt, amely sokat jelent az Ön számára, és szánjon ezekre időt és energiát.

11. Vallásgyakorlás és spirituális élet

Foglalkozzon többet az egyházával, a zsinagógájával vagy a mecsetjével, vagy olvasson spirituális témájú könyveket, és elmélkedjen rajtuk.

12. Testedzés

Törődjön többet a testével, végezzen testgyakorlatokat, meditáljon, többet mosolyogjon és nevessen.

Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok? - részletek a könyvből

Forrás: http://talita.hu/magazin/12-gyakorlat-hogy-boldogabb-legyel/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére