Jelenlegi hely

Zaol.hu: nincs pénz a boncodföldei autistaotthon fenntartására

Minimum négymillió forintra lenne szükség ahhoz, hogy őszig fennmaradhasson az otthon.

Be kell zárni az autisták boncodföldei bentlakásos védőotthonát, ha nem érkezik gyors anyagi segítség - közölte a zaol.hu szerdán.

A dolgozóknak csak a bérek hatvan százalékát tudták kifizetni, az alapítvány vezetője pedig egyetlen fillért sem vett fel - mondta el az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány vezetője a Zalai Hírlap internetes oldalán megjelent cikkben.

Jakab Károlyné hozzátette: a bérek kifizetésére egymillió forintra kellene, további hárommillió forintból pedig a köztartozásaikat tudnák rendezni. Ősztől már reményeik szerint egy működési pályázatból fedezni tudnák a költségeket.

Jelenleg havi 540 ezer forint állami támogatást kapnak gondozottanként, de a speciális feladatok ellátásához ennek a négyszeresére lenne szükség. A szülők, gondviselők 100 ezer forintos térítési díjjal járulnak hozzá az ellátáshoz és rendszeresen gyűjtenek adományokat is, de a befolyt összegből nem tudják biztosítani a fenntartás költségeit.

A védőotthonnak tizenegy lakója van, Zala mellett Fejér, Somogy, Baranya és Pest megyéből. A speciális feladatokat hét szakképzett szociális gondozó látja el, mellettük terápiás munkatársakra, félállású gyógypedagógusra is szükség volna.

A védőotthon specialitása, hogy fiatalokat és gyerekeket is fogad, hasonló intézmény csak Miskolcon működik még az országban.

Forrás: MTI

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére